2011. március 20., vasárnap

Tanúja voltam a felebaráti szeretetnek

Az irodánk szegedi viszonylatban egy kissé forgalmas utcában található.
Az út szélén lehet parkolni, de leállósáv nincs. Ráadásul előttünk, az út bal oldalán, buszmegálló van.
Kolléganőm autóval jár dolgozni, itt parkol az iroda előtt az út jobb oldalán. Csütörtökön dél körül egy kisebb csattanást hallottunk, de az erős szél tombolásának tudtuk be.
Kis idő múlva csengettek és a kolléganőmet hívták az autójához, mert baj történt.
Egy kis furgon jött a jobb oldali sávban és talán nem volt türelme megvárni a megállóban álló busz indulását, hogy nagyobb helye legyen az autó kikerüléséhez, vagy nem lassított eléggé, mert a 20 éves furgonosnak sikerült a kollégám autójának sofőr felőli visszapillantó tükrét levinnie.

Persze, mintha mi sem történt volna, ment tovább a furgonos. A mögötte jövő mazdás sofőr azonban - aki látta az esetet -, nem hagyta annyiban. Ment utána, villogott, dudált rá, majd végül is sikerült megállítania a vétkes furgonost. Erős ráhatással rábírta, hogy jöjjenek vissza a helyszínre. A mazdás sofőr becsöngetett hozzánk is, hogy itt található-e a sérült autó gazdája.
A mazdás sofőr segítőkészsége, lelkiismeretes cselekedete, hozzáállása meghatott bennünket, még a névjegykártyáját is odaadta, ha szükség lenne a későbbiekben a tanúskodására.
Szerencsére erre nem került sor, mert a semmilyen megbánást nem mutató furgonos a kolléganőm által kért összeget, ami egy festett visszapillantó tükör javítási összege lehet, készpénzben kifizette.
Persze még egy "bocsánat" sem hagyta el a száját!

Az eset után elgondolkodtunk és megfogalmazódott bennünk, milyen ritkán tapasztalni, hogy emberek kiálljanak egymásért, számukra idegenekért is, és félre téve saját dolgukat segítséget nyújtsanak a bajbajutottaknak.
Áldja meg a Jó Isten érte!
A mazdás sofőr cselekedete példaértékű számomra, főleg így nagyböjtben. Feltettem magamban a kérdést: vajon én is így cselekedtem volna?!
Remélem igen! Addig is törekszem rá, hogy a hétköznapi tetteimben megmutatkozzon a felebaráti szeretetem.

Áldott nagyböjti készülődést kívánok!
Szeretettel, 
Verebné Sárközi Réka


1 megjegyzés:

  1. Ez egy csodálatos történet a mai világban. Sokan még az ismerősük mellett sem állnak ki, mivel nem akarnak bajba keveredni. Nem azt látják, hogy ezzel segítenének. Minél többen kellene ezt olvassák és forgassák a szívükben.
    Áldott böjti időszakot.

    VálaszTörlés