2011. július 14., csütörtök

Ördög a templomban

Egy ember, aki egy vasárnap reggel a templomba igyekezett, nagyon meg volt lepve, mikor az ördögöt a templomajtó közelében találta.
- Mit csinálsz te itt? - kérdezte meglepetéssel.
- Éppen úgy megyek a templomba, mint ti - felelte a sátán. - Hiszen az emberek azért járnak oda, hogy ellenem imádkozzanak és prédikáljanak, ki védelmezne hát engem, ha magam nem lennék ott?
- És hogyan védelmezed magadat? - kérdezte erre a templombajáró.

Ó, erre a célra van nekem ezerféle eszközöm is! Először is tehát jókor ellátogatok azokhoz a családokhoz, amelyek templomba akarnak menni és igyekszem ellentétet szítani a férj és a feleség között; úgy indítom fel a férjet, hogy fölbosszankodjék a kemény gallér miatt, amelyiken nem akar keresztül menni a gomb és így annak a feje lepattan. Ezáltal elveszti jókedvét; a feleség pedig elveszti a jóhangulatát azért, mert valamelyik fiókban hiába keresi a kesztyűjét.
- Ilyen eszközökkel megakadályozom azt, hogy a templomba menjenek, vagy elrontom a hangulatukat, hogy annak valami hasznát ne láthassák.
- Azoknak az embereknek a számára, - folytatta az ördög, - akik komolyan és magukba zárkózva indulnak el, más eszközöket használok: Mindig van ugyanis egy lány vagy asszony, aki a figyelmet magára vonja. Ekkor az asszonyok pillantásait az ilyenek ruhájára irányítom; megvizsgáltatom velük pontosan a kalapját, a blúzát és a prédikáció elrepül a fejük fölött. Azok a férfiak pedig, akiknek egy kis irodalmi műveltségük van, a prédikációban itt és ott egy-egy kevésbé helyes kifejezést vagy stílushibát fedeznek fel és így a formára tekintenek a tartalomra pedig nem figyelnek. A templomból való távozás alkalmával azután megteszik a maguk kölcsönös észrevételeit és így minden hatás elvész.
- Az a másik hölgy meg, amott, fél a meghűléstől; nos tehát kioktatom, hogy itt vagy ott, valamelyik ablak nyitva van és az egész istentisztelet alatt nem gondol másra, mint a légvonatra és az egészségét érintő veszedelemre.
- Na, és a kereskedők! Úgy intézem a dolgokat, hogy az előző este vagy reggel, az istentisztelet előtt rossz híreket halljanak. És így az egész istentisztelet alatt tele lesz a fejük.
Egy padon egy anya ül. Gyermeket hagyott otthon, aki a bölcsőben alszik; gyorsan az eszébe juttatom, hogy a kicsi fölébredt és most az a veszély fenyegeti, hogy ágyacskájából kiesik. És ez az asszony egész idő alatt nyugtalan lesz. Látok néhány jó megjelenésű urat, akik figyelmesen hallgatnak a papra. Rögtön figyelmessé teszem őket arra, hogy amit most hallottak, az erre vagy arra az emberre vonatkozik, aki szintén ott van a gyülekezetben. Ekkor rögtön elkezd János Péterre, Sándor pedig Józsefre gondolni és elindulnak hazafelé, nagyon meglévén elégedve a lelkipásztorral és önmagukkal.
- Ha pedig egy hallgatót az istentisztelet ideje alatt nem tudok elvonni a figyeléstől, akkor megpróbálom őt hatalmamba keríteni a kijáratnál. Felindítom az embereket, hogy mindenféléről kezdjenek el beszélni, aminek a templomhoz semmi köze. Úgy irányítom őket, hogy isntentisztelet után olyan embereknél tegyenek látogatást, ahol csak világi dolgokról lehet beszélgetni és így kitörlök a lelkükből minden jobb benyomást, amelyre a templomban szert tettek.
Ezek voltak az ördögnek nyilatkozatai a kérdezősködő számára, amikor a templom felé indult. Mennyire így van ez csakugyan az életben is. Mindenki megtoldhatja ezeket az adatokat a saját tapasztalataiból.

12 megjegyzés:

  1. Ez tényleg igy van,mi általában már a templomba indukláskor érezzük az ördög "jotékony közbenjárását". Elég nehéz igy összetarani a kis családot, és szentmisére együtt menni.

    VálaszTörlés
  2. Azért akinek van hite, az tudni fogja, hogy kell "behúzni" a sátánnak.....
    Menni fog. BÁTORSÁG! Csak akarni kell. Szabad akaratot kaptunk, éljünk is vele!
    +
    Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.

    A rózsafüzér a leghatalmasabb eszköz a gonosz ellen. Tudjuk, hogyan nevezte Pio atya a rózsafüzért: fegyver. Rendkívüli erejű fegyver a Sátán ellen. ...

    VálaszTörlés
  3. Igen, előfordul sokszor, hogy a sátán megkörnyékezi az embert, de résen kell, és imával azonnal le hehet fegyverezni. Szent Mihály ark. stb.

    VálaszTörlés
  4. Nem elég elismerni hogy nap mint nap megkísért minket kivétel nélkül a sátán a maga módján , de ha elég figyelmesek vagyunk és gondolatunkat Istenre irányítjuk ahogyan szüz Maria is tette földi életében , akkor nem érhet semmi féle baj ! Az alázat , a lelki tisztaság , az ellenség szeretet , a tíz parancsolat betartása , ezek mind megerösítenek a sátán leküzdésében ! Ne feledjük : ha " Isten velünk " ki van tehát ellenünk ??? Ne hagyjuk becsapni magunkat , mert Isten százszor többet add minden ember lelkéért aki ellene mond a sátánnak !!! Ne féljünk kérni a szentlélektöl hogy imátkozzon helyettünk amikor megkísért a gonosz , ahogy a szüz anya eltaposta a kígyó fejét úgy nekünk is hatalmunkban áll Isten pártjára álljunk , dícsöítve és magasztalva az ég Urát !!! Legyen béke szivünkben és kérjük a bölcsesség Urát hogy adja meg mindannyiunknak a megvilágosodás kegyelmét , életünk minden pillanatában !!! Áldott legyen az Úr az Ö dicsöségében , angyalaival és szentjeivel ! Amen!

    VálaszTörlés
  5. Sajnos ez nagyon is így van a sátán mindig azon ügyeskedik, hogy elvegye a figyelmünket a szent miséről.Ha van elég önuralmunk akkor nem árthat nekünk a sátán.
    Figyelmesen hallgatjuk szent misét odafigyelünk és nem a kalapos hölgyet figyeljük akkor megnyugodhatunk, hogy nem bír velünk semmit.

    VálaszTörlés
  6. Hol irtja a Bibliaban hogy a rozsafuzer megment valamitol? egyaltalan benne sincs szerintem a Bibliaban. Az Isten, Jezus Krisztus az aki megmenthet.

    VálaszTörlés
  7. A rózsafüzért tényleg nem írja a Biblia, de az imát igen. És a rózsafüzér is egy ima. Jézus központú ima. "gyümölcse Jézus..." Mária által Jézushoz, az Édesanyán keresztül az Ő Szent Fiához. Ne feledjük a Mária kegyhelyeken van a legtöbb gyónó, tehát ott is Márián keresztül az Ő Szent Fiához... :-)

    VálaszTörlés
  8. Sajnos velem is meg tortent hogy mielot templomban menjunk egyet veszekedtunk,mert a lanyom nem akart mert a templomban, a keresztut meg a feszulet oljan szomorusagot okoz, mert mindenben csak a halalt lassa.
    A rozsafuzernek tenleg nagy ereje van (maga a Szuz Anya Medjugorje-ben a latnokon keresztul uzente hogy imatkozuk a rozsafuzert, minden egyes rozsafuzerrel amit el mondunk egy karika a lancnak amivel a Szuz Anya le fogja kotozni a satant), amiota imatkozom a rozsafuzert tob beke van a szivemben, konyeben fogadom a viszautasitast, nem mergelodom ugy, el mondom amit akarok de megadom a szabad akaratot akor is ha ez nem ugy van ahogyan en szeretnem. Dicsoseg legyen Istennek

    VálaszTörlés
  9. Mi a Szentháromság temploma vagyunk! NAGYOBB AZ AKI BENNED VAN, MINT AKI A VILÁGBAN VAN. Lehet az örödög csipkelődhet, próbálkozhat de nincsen hatalma felettünk. Épp erről írtam a blogomban hétvégén.
    Mi az Isten gyermekei vagyunk! És ahogy Izaiás(53-ban) a Bibliában megírta mi mindannyian "az Ő sebei által gyógyultatok meg" Múlt időben íródott, pedig Izaiás 700 évvel Krisztus előtt élt. Meggyógyultunk! S akár élünk akár meghalunk az Ővéi vagyunk! Dicsőség Istennek!

    Imádkozzátok a Szent Sebek és a Szent Vér rózsafűzért!

    VálaszTörlés