2011. február 24., csütörtök

Én jól tudom, ki Ő

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor fél 9 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem.

Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.
Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel... Akkor csodálkozva megkérdeztem: És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek? Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő.
Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget... Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!... Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus. Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van.

16 megjegyzés:

  1. D. a J. Kr!

    Megrendülve, és boldogan olvastam ezt a bejegyzést, hiszen az önzetlen szeretet és az élet hívatásáról beszél.
    Megdöbbentem, mert családomban is jelen van az ilyen szeretet.
    Furcsa és csodálatra méltó dolog az, ahogyan egy több mint 50 éve házas ember úgy tudja szeretni társát mint azon a napon mikor Isten színe előtt kimondta az Igent és halálig tartó hűséget fogadott.
    Lebegjen szemünk előtt nagyszüleink példája, életvitele.
    Találjuk meg társunkban azt a szépet és jót, amit minden nap újra és újra felfedezhetünk. Amit csodálatos és pótolhatatlan erénynek, tulajdonságnak tartunk.

    Balázs testvér

    VálaszTörlés
  2. Én nem találtam meg az "igazit", ideiglenes rosszabbal meg nem értem be! Erre vártam, várok én is, már feladva a reményt. Azt hittem csak Jézus lehet ilyen igazi társ. De úgy látszik vannak szerencsések, akiknek ez ember által is megadatik. Jó lehet, ha valakit így szeretnek!

    VálaszTörlés
  3. Tudod, én úgy vagyok vele, hogy ne keseregj, mert a Jóisten gondoskodik mindenkinek az "igaziról". Majd "megjön" a megszabott időben. Nagyapám mindig mondogatta, te csak imádkozz és a Jóisten majd intézi a többit. Ezt is tettem. Igaz, nem egy, két év alatt, de megtaláltam életem célját és ennek értelmét. Szerzetes lettem. Istenre bíztam életem és a legjobb barátok elltünk.
    Így én is csak azt tudom neked mondani, amit a legnagyobb példaképem mondogatott kiskoromtól fogva: Imádkozz, és a Jóisten intézi a többit.
    Annyiban tudok segíteni, hogy mindennapos imámba foglallak.

    Balázs testvér

    VálaszTörlés
  4. Csodálatra méltó! Jó ilyen történeteket olvasni. Manapság, amikor a facebook tele van értéktelen, maradandó élményt nem nyújtó bejegyzésekkel, (tisztelet a kivételnek)nagyon fontosnak tartom az ilyen és ehhez hasonló írásokat!
    Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  5. Szervusztok, derűs, békés jó reggelt kívánok!
    Ehhez hasonló házaspárral én is találkoztam! Két idős emberke totyogott a Feneketlen tó körül kéz a kézben. Ott sétáltam és csodáltam őket. Amikor szembe értünk egymással, nem bírtam ki, hogy egy jó szót ne mondjak! Így köszöntöttem őket: -Isten áldja Önöket! Mire Ők: -Köszönjük szépen. Beszédbe elegyedtünk. Muszáj volt velük beszélgetnem, mert olyan kisugárzásuk volt. Amikor kérdeztem, hány éve házasok, kiderült, majd' 70! Kedvesek, egyszerűek, mosolygósak voltak. Jó érzéssel köszöntünk el egymástól, s bár addig is szép volt a napom, ez a két Emberke csak hatványozta ezt! Akkor megköszöntem a Jóistennek, hogy MEGláthattam ezt a CSODÁT!
    (Azóta is emlékszem erre,pedig már több, mint 10 éve ennek.)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok:) Mindig is hittem a sírig tartó szerelemben, és azt is hiszem, hogz Isten jelenléte nélkül ez nem megvalósítható...ám be kell vallanom voltak az életemnek olyan pontjai mikor majdnem feladtam, és hajlandó lettem volna kompromisszumot kötni, csak hogz szeressen már végre valaki, és szeressek már végre valakit...De szerencsére Isten mindig ott van a megfelelő helyen és időben:) Mikor nagzon elcsüggedtem akkor találkoztam egy 70-80 közötti hívő házaspárral, akik olyan gyöngédséggel, szeretettel, szerelemmel fordultak egymás felé, amilyenről én csak álmodni merek...és azóta nem csüggedek, nem adom alább...mert tudom, hogy megéri várni arra, akit Isten igazán nekünk szánt:) Örülök ennek a történetnek, mert újra megerősítette bennem ezt a tudatot:)

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    Ez a történet annyira megérintett, hogy kinyomtatva elhelyeztem néhány darabot belőle a váróban, a munkahelyemen... Anyakönyvvezető lévén bízom benne, hogy legalább néhány házasuló elolvassa, bár nem színes-fényes papíron virít,mint a reklám kiadványok... Ezúton is köszönöm a szerzőnek ezt az értékes írást!

    F. Mercédesz

    VálaszTörlés
  8. Meghato tortenet, de a hozzafuzott hozzaszolasok is. Szep napot Mindenkinek!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó érzés olvasni, hogy még létezik ilyen önzetle szeretet. Mai világunkban amikor szinte első helyen állunk a válások listáján, és az együtt élő házaspárok is elhidegülten élik a látszat házasságukat. szivet melengető az idős házaspár, illetve az idős férfi szeretete, ragaszkodása.
    Mi 34 évi házasság után - mikor már támogatásra lenne szükségem - két gyermek anyjaként, és 4 unoka nagymamájaként - váltunk el, egy másik nő miatt hagyott
    el a férjem. De nem vagyok egyedül, Velem van az Úr,
    és vannak olyan kedves ismerőseim, akik az egyházi
    szertartásokon találkozunk, és keressük egymást.
    Ha egyikünk egy nap valamelyikünk nemjelentkezik már aggódunk egymásért. Isten kárpótolt. Köszönöm Neki.

    VálaszTörlés
  10. Valóban nagyon példaértékű a történet és a hozzászlások is! :)
    Ó, Istenem, mekkora ajándék lehet a kis fekete-fehér papírka a szertartásra várva, ha a jegyespárok megtalálják! :) Egy életig tartó célkitűzés... :)

    VálaszTörlés
  11. Elolvastam,kinyomtattam,többször is rágondolok. amikor a demenciában(öregségi elbutulás)-ban szenvedő édesanyám mellett vagyok. Erőt merítek belőle.
    "Az igaz ,hogy Ő már nem tudja ki volt,
    de én jól tudom ki volt Ő nekünk!
    Egy szerető drága jó édesanya! "

    2012 Február 19 Ilonka

    VálaszTörlés
  12. Nem létezik ilyen szeretet. Talán a sztori kedvéért találták ki. Ez esetleg a mesében lehet. Magyarország egyáltalán nem élhető ország. Amit én tapasztaltam, tapasztalok ebben az országban, mind a családokban mind a közéletben, hivatalokban az a gátlástalanság, a csalás, gyűlölet. Kibírhatatlan itt élni. Nincs jog, nincs tisztesség, nincs semmi. Bárcsak ne születne ebbe az országba az ember! Undorító itt élni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves ismeretelen!
      Hogy tudsz ilyen pesszimista lenni, az életedet te rontod el, vagy teszed kibirhatatlanná ilyen látásmóddal!
      Attól függ mit kívánsz? Kastélyt, uralmat mások felett vagy sok-sok pénzt, hidd le nem lennél boldogabb ezektől: Csak próbálj meg becsületesen dolgozni és ha a mindennapi kenyered meg van, akkor adj hálát az Úrnak, mert Ő jó és irgalmas minden emberhez.

      Törlés
  13. De igen!!! Létezik még tiszta, önzetlen szeretet főleg az idősebb korban akik tisztességben leélték az életüket
    egymással,felnevelték a gyermekeiket (nem azt az egykét,
    majom szeretettel)példát mutatva a saját életükkel.
    Tiszteletem nekik, én több ilyen idős párt ismerek.
    És ahogy most elgondolkodtam,mindegyik Isten tisztelő!!!
    Akkor mi is a titkuk??? SZERETET???!!!
    Közéletben hol a szerete???
    Jné

    VálaszTörlés
  14. Névtelen Igen de van ilyen Szeretet az idősek körében Mi 41éve együtt vagyunk Jóbann rosz ban felneveltünk 3rom gyermeket van 6 unokánk .és szereteben élünk.2013

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Isten adjon erőt - egészséget, békességet maguknak a hátra lévő keresztek viselésében. Isten áldja! Jné

      Törlés