Őskeresztény korból maradt fenn, az evangéliumi szakaszhoz kapcsolódó szállóige: ”Tégy jót és örülj annak, ha nem derül ki az, hogy te vagy a tettes, mert így egyedül Istené lesz a dicsőség.” Mindig az Isten kezdi, ő az, aki teremtett világát magához vezeti, jótetteink csak jelzik az Istenhez vezető irányt. Szent Pál apostol az efezusiakhoz írt levelében így vall erről a titokról; Krisztus misztériumáról: „Isten a mi mennyei Atyánk tudtunkra adta akaratának titkát, azt az őbenne előre elhatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint főben újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.” Vö. Ef 1:9-10.
Nagycsütörtökön; Jézus prófétai cselekedete nemcsak a nagypénteki eseményeket jeleníti meg. Ennek a világnak az élettelen elemeit Jézus megeleveníti, életadó testévé és vérévé teszi. Hirdeti, ahogy bennünket éltet megtört teste és kiontott vére; úgy életre fogja kelteni az egész mindenséget, amikor is Isten lesz minden mindenben.
Irgalmasság
A mai evangélium rólunk és másokról is szól. Jézus tanításának ezt a címet is adhatnánk mi és mások. Miben különbözünk másoktól? Isten terve felől nézve abban különbözünk másoktól, hogy Isten velünk egy kicsit többet foglalkozik; meghív, felkészít és küld másokhoz, küld a mi embertestvéreinkhez. Meghív és küld az ő szolgálatára, hogy vele együtt dolgozzuk az ő tervén, hogy a föld sója, és a világ világossága legyünk. Isten kritikája a világ felől érkezik hozzánk. Ha a só ízét veszti eltapossák az emberek. Jézus az utolsó ítéletkor az irgalmasság cselekedeteit kéri számon tőlünk. Vö. Mt 25:31-40 A jó tettek végül is; az irgalmasság cselekedetei, amelyek fényt árasztanak ebbe a világba, fényt, amelyben Mennyei Atyánk dicsősége megmutatkozhat.
Szemléletmód
Az irgalmas szamaritánus történetében felfedezhetjük azt a szemléletmódot, amelyből az irgalmasság cselekedetei fakadnak. A bajba jutott embert, akik magára hagyták, valahogy így gondolkozhattak: Mi lesz velem, ha segítek rajta; elkések, piszkos leszek, tisztátalanná válhatok és nem segítettek. Az irgalmas szamaritánus ezzel szemben, így gondolkodhatott: Mi lesz ezzel a félholtra vert emberrel, ha nem segítek rajta? Mi lesz vele? Isten tervébe illeszkedik az életünk, ha szemléletmódunkban ez a kérdés, hogy mi lesz velem, a háttérbe szorul, és előtérbe kerül az a kérdés, hogy mi lesz vele, hogy mi lesz velük. Odafigyelni másokra, magunkat egy kicsit háttérbe szorítani nehéz, de gyakorolható feladat.
Jótettek
A Szentlélek Istent Jézus Vigasztalónak nevezi. Emberlétükből fakadó szomorúságainkkal együtt érző Isten a mi Istenünk. Nekünk, embereknek szomorúságot okoz az a tény, hogy meg kell halnunk, ha nem kellünk senkinek, ha árvák és tehetetlenek vagyunk. Halál, árvaság és tehetetlenség, vigasztalásért kiáltó szomorúságok. Ha nagyon szomorúak vagyunk; Irgalmas Istenünk vigasztalása ránk talál. Isten jót tesz velünk, hogy jóságából fakadóan, mis is jót tegyünk. Isten Lelke; minden értelmet meghaladóan, mindenek ellenére is megvigasztal, hogy vigasztalásával vigasztalhassunk. Szomorúságunkban; életünk fonák oldalát tapasztaljuk. A Vigasztaló, életünk színét ragyogtatja fel: Árvaságunk mögött ott van a szentek közössége, tehetetlenségünk, halálunk mögött ott van Jézusunk keresztje, feltámadásunk ereje. Isten a mi Mennyei Atyánk: „Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.” Ef 2:10 Akár tudjuk, akár nem tudjuk; a jó tettek a Mennyből fakadnak és végül is, legfőbb javunkhoz; Istenünkhöz emelnek.
Kerékjártó Mihály
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése