2010. szeptember 17., péntek

Hűtlen intéző

Értékeink mozgósítanak
Meglepő lehetett, hogy Jézus, hallgatósága elé egy hűtlen intézőt, egy tolvajt állít, hogy tanuljanak tőle. Mit lehet tanulni egy tolvajtól? Az Úr nyilván nem azért dicséri, hogy még utoljára jól meglopta gazdáját. Jézus nem arra biztat bennünket, hogy lopjunk, csaljunk és hazudjunk. Ennek a világnak a fiai azonban, valamit sokkal jobban csinálnak, mint a világosság fiai. Hűségesebben szolgálják a pénzt, mint sok hívő ember az Istent.
Több áldozatot hoznak a pénzért, mint sok hívő ember az Istenért. A vagyon megszerzése és megtartása felfokozza éberségüket, jobban, mint sok hívő ember éberségét az örök javak megszerzése és megtartása, és éppen ezért eszesebbek, találékonyabbak, amikor szorult helyzetbe kerülnek.
Értékeink találékonnyá tesznek
Az Úr, a hűtlen intéző okosságát dicséri, hogy képes rövid idő alatt felmérni a helyzetét, a lehetőségeit, és képes céljának megfelel jó döntést hozni. A pénz szeretetéből gyakran törvénytelenségek fakadnak, Isten szeretete is a törvények felett áll. Jézus bemutatta, elénk élte; nincs az a szabály, nincs az a törvény, amelyet szeretet ügyből fakadóan ne lehetne megszegni! Szabad teret adhatunk szeretetünkből fakadó találékonyságunknak. Szent Ágostonnak sikerült a keresztény etikát egyetlen mondatba sűrítenie: ”Szeress; és tedd azt, amit csak akarsz!”
Akik értékeiket nagyobb értékre cserélték
Kedden, Szent Máté apostol emléknapját ünnepeljük. A mammont szolgálta, vámszedő volt, de amikor meghallotta Jézus hívását, otthagyta a pénzt, és egész szívvel követte Jézust. Nagypéntek után nem tudunk róla, hogy szent Máté visszatért volna eredeti foglalkozásához úgy, mint a többi apostol. Vö. Jn 21:3 Zákeusnak is a pénz körül forgott az élete, sok embert becsapott, de amikor Jézus betért házába átalakult. Nyitottá vált a feltétlen értékre. Megváltozott az ébersége, figyelme, gondolkodása. Nemcsak a vagyon szeretete, az Isten iránti szeretet is, rendkívül találékonnyá tud tenni, jó döntési pozícióba tud hozni.
Értékeink alakítanak rajtunk
A mi életünk is át tud alakulni Jézus közelében. Amik vagyunk, amivel rendelkezünk, Teremtőnktől van, neki tartozunk elszámolással. Az Ő előre meghatározott jóságos terve, hogy Krisztusban, mint Főben újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. Már most mozgósíthat bennünket a mennyeiekben való gazdagodás, bekapcsolódhatunk a szeretet egyesítő hatalmába, egyre inkább hasonlíthatunk Jézusra, Krisztus a mi Urunk által. Vö. Ef 1:11

Kerékjártó Mihály

6 megjegyzés:

  1. A napokban másik magyarázatot is olvastam,
    ott sem volt egyértelmű az állásfoglalás.

    A fent olvasható magyarázat feltételezi, hogy a
    megvádolás valóságra épült, bizonyításra is került, mely az eredeti szövegben nincs benne.

    Mai életünkbe illesztve, a becsületes, tisztességes életvitel feltételezi azt,
    hogy a törvényhozó és végrehajtó hatalom is ezen az alapon áll.

    Például a vállalkozók alapállásban
    (mint az emberek óriási többsége is) becsületes, tisztességes életvitelt szeretne. Ez lehetetlenné válik akkor, ha a törvények,
    rendeletek betarthatatlanok, ill. aki betartja, tönkremegy. Ennek további következménye a zaklatott életmód, nyugtalanság.

    Megoldást keresve osztrák példákat, ottani állami szabályozásokat szoktak emlegetni, melyek bizonyára jók lennének nálunk is, ha változtatás nélkül, nem eltorzítva vennénk át.
    Kétségtelen, az ottani életvitelt sokkal
    nyugodtabbnak látjuk.

    Amikor alkalmam adódik, azt szoktam javasolni, hogy a törvények hatástanulmányai tartalmazzanak mindíg három nyilvános
    mintapéldát. Így a vállalkozói oldal
    kis - közepes és nagy léptékben egyaránt vezérfonalat kaphatna, és már a törvényalkotás közben kiderülhet, egyáltalán betartható - e, betartatható - e a tervezet.

    A bizonytalansági érzés lehet, hogy csak bennem van. Mindenesetre úgy látom, a történelem más ideiben sem az volt az egyetlen választás, hogy betűre be kell tartani a hatalom
    (esetleg hibás) rendelkezéseit, hanem a túlélés érdekében megengedhető az ügyeskedés ? Jól látom ? Csak a hatalommal szemben, vagy embertársainkkal szemben is ? Továbbgondolhatjuk ?

    M.P.

    VálaszTörlés
  2. Ez egy nagyon nagy dilemma. Vitán felüli, hogy elvileg be kellene tartani, és az is, hogy aki betartja vállalkozóként, az tönkremegy. Lehet gondolkodni, hogy a törvények az össznépi, túl nagy mértékű lopás miatt lettek betarthatatlanok mondván, hogy a hiányt vasaljuk be, akin lehet, vagy a vezetés mohósága okozta a hiányt, esetleg mindkettő igaz. Nem hiszem, hogy mi megoldottuk a dolgot, de a lelkiismereti konfliktus csitul, ha arra gondolunk, hogy ez a kollektív bűn kategória, egy bűnös struktúra kényszerít bele egy olyan magatartásba, melyet elvetünk, de mégis kénytelenek vagyunk megtenni, ha fenn akarjuk tartani a családunkat. Ugyanakkor ez állandó önvizsgálatra is késztet, hiszen attól, hogy nem egyéni bűn, még bűn, és könnyen átitathatja a bensőnket.

    VálaszTörlés
  3. En pont tegnap gondolkodtam azon, hogy ezt a passzust soha nem fogom megerteni, de a Joisten nagyon gyorsan megadta a magyarazatot a Laudaturon keresztul.Dicsoseg Neki! Szerintem itt a penz csak egy pelda arra, hogy a nagyon sok minden van a vilagban, amit az emberek Istenitenek,a sajat tronusukra ultetnek ( penz, hobbi, szakma, hirnev, tevenezes stb)A Joisten arra utal, hogy vegyunk peldat arrol, hogy az emberek mennyi aldozatot kepesek meghozni ezekert a vilagi ertekekert, mikozben az Istenert nem kepesek ugyanazt megtenni.
    Mennyi penzt es idot vagyunk kepesek a hobbiainkra aldozni, mikozben sajnaljuk a heti egy orat a misere, stb. Orakat nezzuk a tevet, mikozben az orat lessuk az esti ima alatt.
    Azt hiszem, hogy szamomra ez volt az uzenet lenyege.

    Udvozlettel:

    Gyuri

    VálaszTörlés
  4. Én viszont most már teljesen összezavarodtam. Ezt a példabeszédet eddig sem értettem, sok magyarázatot elolvastam már róla, de még eddig megnyugtatónak nem találtam egyiket sem. Nem értem, mert érzésem szerint a magyarázatok alapján aláássa az Isten iránti hűséget. Én voltam már hűtlen intézője Istennek, és tanúskodhatom róla, ahelyett hogy megdicsért volna inkább felhívta a figyelmemet arra, hogy sikamlós talajon navigálok, és könnyen megromolhat köztünk a jó kapcsolat.
    Így aztán továbbra sem értem ezt a példabeszédet.

    VálaszTörlés
  5. Számomra ezt a példabeszédet P.Gabriele Di S. M. Maddalena
    Benső végtelen c. könyvének elmélkedése magyarázta meg.
    Teljesen érthető és világos. Javaslom mindnyájatoknak.

    Dicsérjük az Urat!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a könyvet el fogom olvasni, mert nagyon szeretném rendbe tenni magamban ezt a példabeszédet.

    VálaszTörlés