2010. augusztus 1., vasárnap

Ki az esztelen ember? Legyünk gazdagok vagy ne?

Abban az időben: Amikor Jézus tanított, valaki megszólította a sokaságból: "Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget." Ő így válaszolt neki: "Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?" Majd a tömeghez fordult: "Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete." Példabeszédet is mondott nekik: "Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának ahelyett, hogy az Istenben gazdagodnék." Lk 12:13-21

Ami fönt van, azt keressétek
Az esztergomi bazilika Dunára néző homlokzatán is olvashatjuk szent Pál apostol buzdítását; „QUAE SURSUM SUNT QUAERITE” Ami fönt van, azt keressétek! Az Apostol buzdítása arról tanúskodik, hogy az a fenti világ tőlünk nem teljesen idegen világ, hogy ott nekünk keresni valónk van. Ahol keresgélünk; ott jelen kell lennünk, ott valamilyen jelenlétünknek lennie kell. A lenti világról a prédikátor Salamon királytól azt hallhattuk, hogy minden hiábavalóság és a lélek gyötrelme Vö. Pred 1:1-23 Szent Pál apostol, a fenti világról tanúskodik, amelyben örök értékek vannak, amelyek képesek bennünket Istenben gazdagítani. Vö. Kol 5:1-11
Mire jó nekem
A mai evangélium, nem arról szól, hogy hogyan gazdagodhatunk Istenben, sokkal inkább szól arról, hogy hogyan, nem gazdagodhatunk Istenben. Ebből a sötét háttérből, a sötétség ellentéteként ragyog fel ma az evangélium. Miközben Jézus tanít, valaki veszi magának a merészséget, hogy szavaiba vágjon. Az elvakult kereskedő-szellem, úgy mérlegeli, Jézus nagyságát és tekintélyét is, mint bármi mást: Mire jó nekem ez a Jézus? A „mire jó nekem” kérdés önmagában sem nem jó, sem nem rossz. Attól válik rosszá, ha valaki önmagát a piramis csúcsán tudja, és mindent önmagához mér, és attól válik jóvá, ha valaki felismeri; az, az igazán a jó nekem, ha tudom azt, hogy én mire vagyok jó, hogy mire vagyok jó az Istennek.
Esztelen életvitel
Emberi méltóságunk, hogy nemcsak élünk, hanem lehet életvitelünk is, irányíthatjuk az életünket, lehetnek céljaink. Ennek a példázatbeli gazdag embernek, teljesülnek evilági vágyai, ez nemcsak az ő magánügye, az ő életvitelének társadalmi vetülete is van. Legtöbben az ő életútját követjük, vagy szeretnénk követni. Vagyonosak akarunk lenni, pihenni akarunk, enni, inni akarunk, élvezni akarjuk az életet. A fogyasztói társadalmat az emberek szerzési ösztöne élteti. Az emberiség kisebbik része pocsékol, a nagyobbik része pedig szeretne pocsékolni. Ebből a feszültségből irigység fakad, fegyverkezés fakad, háborúk fakadnak, ebből a feszültségből pusztulás fakad. Ezt a szerzéstől motivált életvitelt Isten esztelennek ítéli. „Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?”
Szerezni vagy lenni
Alapvetően nem attól függ az életünk, hogy mink van, hanem attól függ az életünk, hogy kik vagyunk. Szerezni, vagy pedig lenni, és egyre többé lenni? Ez itt a kérdés! Alapvetően szerzéstől motiváltak vagyunk, vagy pedig alapvetően a lenni, motivál bennünket? Riasztóan sokszor győz, a szerezni kapzsisága, a lenni gazdagsága felett. A lenni gazdagságát mi emberek a szerelemben akarjuk megélni, csakhogy a szerelem nem tartalmazza igazságát. A szerelmesek tökéletesen egyesülni akarnak, de egységük igazsága csak rajtuk kívül, csak a gyermekükben valósulhat meg. Ezzel szemben, az Istenszeretet tartalmazza igazságát. Jézus; az ember és az Isten felülmúlhatatlan egysége. Ha Isten felemelő szeretete visszhangra talál szívünkben, ha hitünkkel, bizalmunkkal mi is átöleljük az Istent, akkor Istenben gazdagodunk, akkor rátalálunk igazi önmagunkra a mi Urunkban, Jézus Krisztusban!

Kerékjártó Mihály

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, ez a gondolat ébresztő írás. És tényleg, vessünk számot, menyi felesleges cuccunk van? menyi olyan dolog lappang a lakásunkban amit meg vettünk, de nem használunk, csak birtoklunk, s megnyugodtunk mikkor megszereztük. S mi lesz vele? Ki dobjuk. Pedig a pénzért megdolgoztunk, s milyen jó lenne mikkor szűkösebbek az anyagiak. Imre05

    VálaszTörlés
  2. "Alapvetően nem attól függ az életünk, hogy mink van, hanem attól függ az életünk, hogy kik vagyunk." És én hadd folytassam itt: mert még a jelenünk sem olyan fontos, mint a jövőnk! Most kaptam egy tanúságtételről hírt, megosztanám Veletek:
    http://www.youtube.com/watch?v=O9iJ5ZVpkTs&feature=related
    két részes, innen elérhető a második rész is.
    A jövőnkért aggódjunk, és áldozzunk fel érte mindent! Istenben gazdagodni! [Lk 12,21] Ahol a kincsed, ott a szíved is.[Mt 6,21] Egészen közömbös, hogy gazdagok vagyunk, vagy sem, pontosabban, ne az legyen a gazdagságunk meghatározója, hogy van-e házunk, autónk, üdülőnk, vagy egyéb vagyontárgyunk. Hanem az, hogy amink van, az minket szolgál, vagy az által vagyunk képesek szolgálni Istent, Hazát, Nemzetet? És tudom, hogy Mihály barátom is erről beszélt elmélkedésében.

    Életszentség

    Fölsejlik az élet tükre, mi mélységétől átlátszó, tiszta.
    Zavartalan homály sem töri ketté, kétséget nem enged,
    bársonyos ragyogásával vonzásba kényszerít, lüktet.
    Mint az élet, mi nem fáj, és nem sajog, de ragyog.
    Melegít, és melegségében ápolón ölel magába féltőn,
    ahogy ember óhajtja a biztost, az egészen elragadót,
    mi váratlan, és várakozás nélkül zsibongja körül.
    Ahogy benne a feltörő szerelem, mi ugyan csak érzelem,
    de mégis hasonulni bír a tökéleteshez, mit csak remél.
    Megtartva a reménytelenségben is, földtől magasan,
    mint léggömb, ki súlytalannak érzi terheit mindörökre.
    Távol attól, mi eltávolít, megragadva a szentet, a távolit,
    kinek bölcsessége a homálytalan vakságon át is vakít,
    létezni az élhetetlennek tanít, úgy, hogy nem nagyít.
    Oly természetes, hogy a gazdag rá hiába kacsint.

    VálaszTörlés