2012. február 17., péntek

Emlékezz, hogy szeretlek!

Miután a földrengés véget ért, az egyik mentőosztag egy fiatalasszony házához ért, ahol a repedéseken keresztül látni lehetett annak holttestét. Az asszony teste egy furcsa térdelő pozícióban volt, mintha imádkozott volna. Törzse előredőlt és két kezével valamilyen tárgyra támaszkodott. A ház az asszony hátára és fejére omlott.
Nagy nehézségek árán a mentőosztag vezetője átnyúlt kezével a keskeny nyíláson, és próbálta elérni az asszony testét. Azt remélte, hogy talán még mindig életben találja. Viszont a hideg, merev test ennek az ellenkezőjéről árulkodott.

Az osztag majdnem tovább is állt, a következő romokba dőlt ház irányába tartva. De valamilyen oknál fogva az osztagvezetőnek az az ellenállhatatlan érzése támadt, hogy vissza kell menniük a holt asszony házához. Ismételten letérdelt és kezeivel benyúlt a keskeny résen, hogy
megtapogassa az asszony teste alatt levő kevés helyet. Hirtelen izgatottan felkiáltott:
- Egy gyermek! Egy gyermeket találtam! Közös erőfeszítéssel az osztag tagjai óvatosan egyenként elmozdították a romokat a halott asszony körül. Egy virágos takaróba göngyölt, 3 hónapos kisfiú feküdt az édesanyja holtteste alatt.

Nyilvánvalóan az asszony a lehető legnagyobb áldozatot hozta meg, hogy fiát megmentse. Háza összeomlásakor saját testével védte meg fiát. Amikor az osztagvezető karjaiba vette, a kisfiú még mindig békésen aludt.
A mentőorvos is gyorsan ott termett, hogy megvizsgálja a kisfiút. Mikor a takarót szétnyitotta, egy mobiltelefont talált benne egy SMS üzenettel a képernyőjén: "Ha ezt túléled, emlékezz arra, hogy szeretlek.” A jelenlévők a telefont kézről kézre adták és egymás után fakadtak könnyekre. “Ha ezt túléled, emlékezz, hogy szeretlek.” Ez egy anya gyermeke iránti szeretete!
Egy igaz történet, a Japánt megrázó földrengés során történt…

7 megjegyzés:

  1. Ez egy igazán szép,megrenditő,de ugyanakkor felemelő,vigasztaló történet,amely rámutat arra hogy milyen hatalmas a hit ereje és arra hogy hit,remény és szeretet nélkül milyen sivár lenne a mi életünk...Ezek nélkül nem is érdemes élni.

    VálaszTörlés
  2. A szemeim elhomályosultak a könnytől. Tényleg szívszorító történet!

    VálaszTörlés
  3. Csodálatos történet .

    VálaszTörlés
  4. Tibor. A Jóisten sugallata volt, hogy a gyermek életben maradjon!

    VálaszTörlés
  5. Isteni vezettetés! Ennek a kis embernek nagy feladatai lesznek még az életben. Isten csodája.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép, nagyon megható, nagyon emberi, csak éppen fizikailag teljesen lehetetlen! De a szép meséket azért találják ki, hogy emberségre neveljenek!

    VálaszTörlés