2012. február 3., péntek

Neheztelés ládikója

 (Folytatása a Heti Lélekemelő hírlevélben megkezdett történetnek!)

A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben...

Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.

Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kellett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.

Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt lelki nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva. A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!

A te ládikódban hány barack van... és mit szándékozol velük tenni?!

Merényi Zoltán

Amennyiben teljes egészében szeretné elolvasni a történetet, iratkozzon fel a Heti Lélekemelőre az alábbi linken:
http://www.laudetur.hu/?q=lelekemelo

1 megjegyzés:

  1. Már régen rájöttem én is, hogy ha valakire haragszom, lehet, hogy az illető nem is tud róla, és csak a saját lelkemet mérgezem meg, betegítem meg a saját testem-lelkem.
    Így, hát arra szoktam rá, ha valami bánt, azonnal tisztázom az illetővel, és ha nem tudunk kibékülni, elengedem az életemből. Nem mérgezem magam!

    VálaszTörlés