2011. szeptember 18., vasárnap

Egy hűséges férj igaz szeretete

Így hívják őket. Mindketten vidám, fiatal emberek, akiket gyengéd szerelem fűz össze. Boldogan állnak az Úr oltára elé, hogy örök hűséget fogadjanak egymásnak. Szinte paradicsomi boldogságban élnek néhány évig. Mivel gyermekük nem születhet, örökbe fogadnak egy kisbabát. Mindez 1945-ben történt.
Még ebben az évben fölfedeznek Nóra térdén egy gyanús foltot. A bőr ezen a helyen egyre vörösebb lett. Az orvos megvizsgálta. A vizsgálat során kiderül, hogy a beteg bőr sem a melegre, sem a szúrásra nem reagál.
Semmi kétség, Nóra megkapta a bélpoklosságot. Teoroi könyörög az. orvosoknak, mentsék meg a feleségét. Ettől kezdve naponta injekciózzák a szegény asszonyt.

Ez havonta 2000 frankba kerül. Teoroi ácsmesterséget folytat, de nincs annyi munkája, hogy ezt a pénzt előteremtse. Ezért minden más munkát elvállal. Négy év múlik el. Mindent megpróbáltak, mindenét eladta, most már nincs többé pénze az injekciókra. A szörnyű betegség egyre jobban elhatalmasodik Nórán.
Nem maradhat otthon, be kell vonulnia a lepratelepre. Teoroi elkíséri, de a kapuban nem engedik tovább, könyörtelenül bezárul mögötte. Ó azonban nem nyugszik bele ebbe. Mindössze 25 éves, fiatal, életerős ember, aki azonban szereti feleségét. A lányok rámosolyognak az utcán és apja is újabb házasságra biztatja. Teoroi azonban nem törődik saját magával, nem törődik a lányokkal és apja tanácsaival. Minden gondolatával Nóránál időzik. Elmegy a lepratelep vezetőjéhez és felvételét kéri: együtt akarok lenni a feleségemmel, hiszen mi összetartozunk.

Az emberek persze ezt nem értik. Ilyen eset még sohasem fordult elő a telep életében. A szeretet számára nincs hely a paragrafusok között. Csak beteget vehetünk fel - válaszolja a hivatalnok. Akkor a telep területén egy külön kunyhót építek a magam számára, válaszolja Teoroi. A telep vezetője is ember. Neki is van szíve. Teljesíti a férfi kérését.

Nóra súlyos beteg. Szörnyű lelki fájdalmak gyötrik és ez csak a betegségnek kedvez. Állandóan a bejáratot nézi. El kell jönnie Teoroinak. És nem csalódik reményében. Most már ketten, helyesebben hárman élnek a lepratelepen. Az egészséges baba helyett egy beteg gyermeket fogadnak magukhoz, és most újra boldogok. Teoroi ismét dolgozik. A betegek hamarosan szeretetükbe fogadják. Nóra állapota is kielégítő. Hogy is lehetne másképp?
Világos és vidám a fiatal ácsmester lakása. A kis Kriszta nevetése hallatszik a szoba sarkából. De nemcsak ő mosolyog. Mosolyognak az öreg nénikék is, a csonka lábú férfiak, a lepratelep összes lakói, mert érzik annak a szeretetnek a melegét és világosságát, amelyet itt az élő holtak között gyújtott meg egy hűséges férfi igaz szeretete...

8 megjegyzés:

  1. Ez nagyon szép történet,csak az a kár, hogy ilyen embereket nagyítóval kell keresni.

    VálaszTörlés
  2. " Boldogan éltek, amíg meg nem haltak. "

    VálaszTörlés
  3. Igen tanulságos,szép történet. Ma már nem felesége mellet szeretne lenni férj ápolni míg halál el nem választja egymástól . Inkább keres magának egészséges társat, barátnőt. Akkor jön rá volt férj mikor beteg lett barátnője is , jobb lett volna maradni feleségemmel ,ápolni tovább szeretni betegen is ! Senki nem tudja előre Úr Jézus milyen keresztet ad vállára !Sajnos ezt én is megjártam . Igen ma csak nagyítóval lehet ilyen embert találni !

    VálaszTörlés
  4. Van ilyen ember most is. Én ismerek ilyent.

    VálaszTörlés
  5. Ez a család nem csak a betegeknek csoda, maguk is érlelődnek ezen a telepen, és sorsuk közösségén kívül, beszélhetnek az Úról. Aki ilyet tesz, amit Nóra férje és Kriszta apja, az nem áll meg itt.

    Aki képessé tette erre a cselekedetre, az szavakat is ad Teoroinak. Ezek a szavak is életének lesznek a gyümölcsei.

    VálaszTörlés
  6. Egy test,egy lélek!!Az oltár előtt erről esküt tettem vagy teszek.Vajon nem saját magamat árulnám el,ha a páromat egyedül hagynám a lepra telepen.Az Úr a családi életet,a hitvesi kapcsolatot szentségi szintre emelte,mert nagyon fontosnak tartja.Én szeretem feleségemet és imádom az Atyát.Tán árulónak születtem?Legyek hát hűséges az Atyámhoz és a hitvesemhez.A keresztény ember és főleg a magyar,a szaváért küzdve állja a sarat.

    VálaszTörlés