2011. január 1., szombat

Kedves Szeretteim!

Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött.
Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek.

Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját.
S tudjátok, mi történt? Meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége - mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót.
Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni...

Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban.
Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt.

Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá : Télapó, Télapó! - mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna.
Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem,
vajon nekem van-e valami - de nem, én nem kaptam semmit. Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget. És - tudjátok - ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándékok, összejövetelek érdeklik és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.
Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jó néhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget: látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelnisem volt képes. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a meghívókat - Te is kaptál már, személyesen. Remélem, észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el?
Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az örömünnepemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok.
Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek - kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt minden ilyen elmaradás...
Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek.

A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek:
Jézus Krisztus

59 megjegyzés:

  1. Drága Jézus! Nagyon-nagyon köszönöm a meghívódat megkaptam és jövök! Amióta megismerhettelek mindennap ünnep a számomra!
    Számolom a napokat, szeretettel ölellek! Sarolta

    VálaszTörlés
  2. Megyek, rohanok!!! Kati

    VálaszTörlés
  3. Nagyon, nagyon szeretnék ott lenni és igyekszem mindent elkövetni, hogy ott lehessek.Zsuzsa

    VálaszTörlés
  4. Uram én is szeretnék ott lenni, kérlek fogadj elengem is?
    nyuszi mama

    VálaszTörlés
  5. Megyek, és akinek tudok, segítek az elveszett meghívóját megkeresni. Bizonyára meg van még valahol a polcon a sok más papír között...

    VálaszTörlés
  6. ÉN IS MEGYEK ÉS ÉN IS SEGÍTENI AKAROK MEG KERESNI AKI ELVESZITETE MEG HIVÓJÁT!SZERETEM VOLNA MEG HÍVNI IMACSOPORTOMAT IS DE SAJNOS BIZONYTALAN UTAT VÁLASZTOTÁK BIZTOS HELYETT!TE TUDÓT URAM JÉZUS SEGÍTS KÉREK RAJTUK!NÁLAD MINDEN LEHETSÉGES!LACI SZEGEDRŐL!

    VálaszTörlés
  7. Drága Uram,Jézus Krisztus!
    Hogyan is lehetne a Te meghívásodra nemet mondanom!??Sietve sietek Hozzád Uram és minden igyekezetemmel azon leszek,hogy sokakat vigyek magammal!! Szeretlek teljes szívemből örökkön örökké!! Marika

    VálaszTörlés
  8. Szeretnék én is ott lenni Drága Jézusom!

    VálaszTörlés
  9. Jézusom csak ezért élünk, hogy Te örökké mienk lehess! Köszönjük a meghívót

    Judit

    VálaszTörlés
  10. Szeretlek Jézusom! Írd be a nevemet az Élet könyvében!

    VálaszTörlés
  11. Édes Jézus! Én is kaptam meghívót, úgy hiszem Tőled jött. Kérlek, foglalj nekem is helyet, de ha lehet, valahol hátul. Nekem ott jó lesz. Tamás

    VálaszTörlés
  12. Drága Jézusom!
    Meghívásod nem ért váratlanul. Hálás vagyok érte. Ott leszek veled a többi meghívottal. Ajándékként fogadd tőlem a szeretetedre vágyakozókat is, akiket magammal viszek majd.
    Szeretettel:
    Kati

    VálaszTörlés
  13. Drága Jézus! Kérünk, vezess az úton, hogy ott lehessünk, és segíthessünk másoknak is. Úgy, ahogyan mások Hozzád vezettek minket.
    Köszönjük Neked, mert biztosan Te voltál az, Aki bennük megkeresett minket.
    Balázs és Mária

    VálaszTörlés
  14. Én Uram remélem ott leszek
    és ünnepeden ünneplek Veled,
    szívemből kiűzve a bűnt, gonoszt
    Veled lehetek egykor ott!
    Ajándékul elviszem Neked
    megtisztult, szerető szívemet!

    Szabó L.D.

    VálaszTörlés
  15. Drága Jézusom!
    Köszönöm a meghívódat.Ott leszek és szeretném vinni magammal gyermekeimet és unokáimat is, biztos őket is meghívtad én ezt tudom és köszönöm nevükben is.Maradj velünk mindenkor édes Jézusunk!Hála Neked mindenért.Edit

    VálaszTörlés
  16. Hálásan köszönjük a meghivásodat. Szeretnénk ott lenni lányommal . Drága Jézus vezess minket!

    VálaszTörlés
  17. Köszönjük a meghívásodat Uram! Segíts nekünk, hogy azokat is el tudjuk vinni magunkkal, akik még nem ismernek Téged.Olyan jó lenne, nagyon sok testvérünket boldognak tudni a Te társaságodban!!!

    VálaszTörlés
  18. Kedves Megváltóm, drága Jézusom, köszönöm, hogy megváltottál, köszönöm, hogy megváltottként üdvözülhetek, a Menyországba juthatok. Meghívódat még keresztelkedésem napján helyezted pólyámba és mellé menyegzős ruhát is adtál, hogy majd abban menjek Örök Országodba. Köszönöm, hogy ez új esztendő küszöbén újra figyelmeztetsz meghivatásomra, állj mellettem minden nap Édesanyáddal, hogy el ne feledkezzem végső célomról, a Veletek való örök együttlétről, hálás szeretettel ölel kis testvéred f.

    VálaszTörlés
  19. Hálás szível köszönöm meg hívásodat magam és családom nevében. Igyekezni fogok, hogy segítsem családtagjaimat is, hogy meg hívásodat meg halják, és készek legyenek követni tégedet. Köszönöm D. Kati

    VálaszTörlés
  20. Névtelen írta...

    Drága Uram Jézus Krisztus Kedves Megváltóm!
    Köszönöm,hogy meghívtál az Ünnepségedre sok barátomat szeretném magammal vinni akik még nem ismernek Téged Ott leszünk mindnyájan. Ajándékul viszem Neked megtisztult szívemet Drága Jézus fogadj be ünnepségedre. Mária

    hétfő, január 3, 2o11

    VálaszTörlés
  21. Jézus Krisztus Megváltóm !
    Köszönöm meghívásodat ,megyek követlek!
    Segíts utamon míg hozzád érek ! Nyisd meg ajkamat tudjak szólni hozzád !!! Legyem meg a Te akaratod.
    Ámen.

    VálaszTörlés
  22. Koszonom a meghivasod! Ott leszek, Jezusom!
    Szeretettel,
    Ildiko

    VálaszTörlés
  23. Hagyjál Uram egy kis helyet nekem is.

    VálaszTörlés
  24. Én is ott leszek!Ha nem lenne elég hej én a sarokbanis el leszek, csak had legyek ott

    VálaszTörlés
  25. Uram!
    A meghívó méltatlant talált, de törekszem, hogy ott lehessek. A megtisztelő meghívást méltó ajándékkal viszonozni nem tudom, csak könnyeimet ajánlom föl Neked, és egy utolsó állóhelyről remegve remélem, hogy elfogadod

    VálaszTörlés
  26. Fogadj el el engem méltatlant Uram!

    VálaszTörlés
  27. Drága Jézusom! Köszönöm a meghívót, méltatlannak küldted! De örömmel megyek! Kérlek - magam miatt az utolsó hely járna nekem -, de 2 gyermekem már nálad van, így könyörgöm, hadd lehessek mellettük, a Te közeledben!
    Az öltözékemet bocsásd meg majd nekem, mocskos véres, és szakadt lesz, mert az élet megtépázott, de lelkemet igyekeztem tisztán megőrizni neked, hogy megláthasd magad benne! Szeretettel és örökké hűen vágyakozva Rád!

    VálaszTörlés
  28. Én is ott leszek és remélem az egész nagy családom és mindenki, aki kedves a szívemnek.

    VálaszTörlés
  29. Remélem ott lehetek és addig a napig sikerül megörizni a meghívomat tisztán és éppen és mélton arra hogy belépjek vele az ünneségre.
    Edit

    VálaszTörlés
  30. Drága Uram!
    Én is őrzöm régóta a meghívót, Családomat, Ismerőseimet, Barátaimat is meghívtam a Nevedben. Én "itt a FÖLDÖN" minden nap a TALÁLKOZÁSRA készülök, hogy méltó vendéged lehessek.

    VálaszTörlés
  31. Drága Uram!
    Köszönöm a meghívást.
    Remélem ott lehetek a gyermekeimmel,és az egész családommal együtt.

    VálaszTörlés
  32. draga jezus remelem,hogy sikerul megoriznem a meghivomat es ott lehetek a csaladommal egyutt,meg ha hatul a sarokban lesz hely a szamunkra.

    VálaszTörlés
  33. Draga Jezusom nagyon koszonom a meghivot,magam es csdaladom neveben,szivesen el fogadjuk es halasak vagyunk neked mindener,tudjuk hogy mindig velunk vagy es nagy szeretettel fogunk mi is nalad vendegeskedni. Dicsertessek a Te Neved!

    VálaszTörlés
  34. Jezusom segits hogy ne veszitsuk el a meghivot es mindeg keszen legyunk barmikor hivsz minket,ne engedj elveszni!

    VálaszTörlés
  35. Drága Jézusom!
    Igyekszem hozzád. Addig is úgy élek, hogy méltó lehessek meghívódat elfogadni.
    szeretlek Jézusom!!

    VálaszTörlés
  36. Alázatos szolgád,amint szüz Mária ís elfogadta a meghívást Istentöl ,úgy én is szeretnék igennel válaszolni minden meghívásra amit Isten fia küld,hogy eggyütt ünnepelhessünk e születésnapon,érted eped a lelkem és a szívem nyugtalanul várja találkozásunk pillanatát,édes Jézusom!!!Legyen áldott a te neved és születésed napja most és mindörökre!Amen!

    VálaszTörlés
  37. Drága Jézusom életemmel próbálok méltó lenni a meghívódra!

    VálaszTörlés
  38. Köszönöm a meghívást! Ennél jobb programunk nem is lehetne. :) Kérlek, emlékeztess rá minden percben és ne hagyd, hogy elszakadjak Tőled!

    VálaszTörlés
  39. Édes Jézusom! Kérlek segíts, hogy a meghívót ami oly kedves nekem, hiszen Tőled jött, nehogy elveszítsem. Tudod, hogy a sátán is nagyon szeretne meghívót szerezni és a miénkre pályázik állandóan! Kérlek segíts, hogy ellene tudjunk mondani bármit ígérjen érte. Amen

    VálaszTörlés
  40. Drága Jézusom!
    Nem csak a meghívót kaptam meg, hanem egyre gyakrabban érzem, hogy a kereszthordozásban is segítesz, holott nagyon méltatlan vagyok a Te mérhetetlen szeretetedre.Bármikor hívsz, megyek, s csak egy picurka helyet szoríts nekem, s szeretteimnek, köztük azoknak is, akik tudnak már a személyes meghívójukról, de még nem értik annak semmihez sem fogható hatalmas ÉRTÉKÉT. Adj elegendő idöt ahhoz, hogy Őket is eléd vihessem a saját meghívójukkal.Engedd, hogy egyre jobban szerethesselek! Nagyon igyekszem Édesanyádtól ellesni, mi az igazi szeretet. Köszönöm a mindennapi csodáidat!Néha úgy érzem egy élet sem elég ahhoz, hogy fel tudjuk fogni a Te mérhetetlen nagy SZERETETEDET!

    VálaszTörlés
  41. Köszönöm,hogy rám,méltatlanra is gondoltál.Segits,kérlek,hogy ott lehessek,a férjemmel együtt.

    VálaszTörlés
  42. "Uram,nem vagyok méltó,hogy hajlékomba jöjj",de köszönöm a meghívót,és továbbítom másoknak is!és tudom,hogy számítasz Rám!

    VálaszTörlés
  43. Ok. Ott leszek, Jézus. Számíthatsz rám, ajándékot is viszek, nagyot!

    VálaszTörlés
  44. Nagyon szeretnék ott lenni, de Neked is segitened kell, hogy felismerjem mit kell tennem igazán, hogy helyet foglalj számomra is.

    VálaszTörlés
  45. Én is megyek hozzád Úram!

    VálaszTörlés
  46. Üzenet "Névtelen"-nek aki nagyon szeretne ott lenni a Meghíváson:

    Találsz Iránytűt a Szentírásban/Bibliában.
    Ha nem értenéd amit olvasol szívesen segítek! Ennyire egyszerű.
    Szeretettel üdvözöllek!

    VálaszTörlés
  47. köszönöm Jézusom .
    Kérlek irgalmazz nekem bűnösnek.Gizi.

    VálaszTörlés
  48. köszönöm uram a meghívót ott leszek a családommal eggyütt köszönöm a segítséget amit nyujtasz nekünk hiszen Te velünk vagy mindennap a világ végezetéig.Erzsébet és családja.

    VálaszTörlés
  49. Drága Jézus!Köszönöm a meghívást, feltétlenül ott leszek az ünnepségeden. Természetesen szeretném vinni az én drága kis CSALÁDOMAT is.

    VálaszTörlés
  50. Én is nagyon szeretnék ott lenni színed előtt, ha még 10 éves vagyok is próbálok neked megfelelően élni. A hittantanárunk nagyon sok dolgot feladott érted és a te parancsaid szerint élt, de te elhalmoztad rengeteg boldogsággal és nagyon kitartó lett, nagyon hisz benned. Amit megemlítettél, pont arról beszélt az oktatóm, meg arról, hogy azért nem hisznek benned, mert így könnyebb az életük. Erre a tanárnőm elmesélte Napóleon történetét :

    Napóleon nem hitt Istenben és megparancsolta szolgáinak, hogy csak meg se említsék Isten nevét az akkor született kisfiának. Így is lett a szolgák meg se merték említeni. De amikor a fiúcska 5 éves lett észrevette az apja, hogy reggel felkel, felöltözik és kimegy. Egyszer mikor a gyermek épp kifelé tartott Napóleon megkérdezte fiát.
    -Hova mész kisfiam.
    A kisfiú ezt válaszolta.
    - Tudom, hogy te milyen nagy vagy és mindent tőled kapok, de van amit te nem tudsz megadni. A Nap, az olyan hatalmas, az ad meleget, fényt, világosságot. Hát annak hálát kell adni!
    És a kisfiú leborult a Napnak és hálálkodott neki. A gyerek az 5 éves eszével felfogta, hogy van valaki hatalmasabb az embereknél. De a Napot is kell tartani valakinek, ez pedig az Isten. Az a tanulság, hogy ha egy picit gondolkodunk felfogjuk, hogy létezik Isten.

    Higgyünk Istenben és, ha valaki megkérdezi :
    -Miért hiszel benne, láttad?
    Válaszold :
    -És te láttad az eszedet? Mégis hiszel benne, vagy nem?

    Én már próbálkozom az esti lelkiismeret vizsgálattal, de már pici korom óta tanítottak, hogy higgyek Istenben. A nagymamám mondását is leírom.
    Ha Istennel kezded a napot, Isteni napod lesz!

    U.i.: Nagyon szeretnék megfelelni a földön, és eljutni hozzád. Segíts ebben kérlek! És Segíts a családomnak is, együtt akarunk színed előtt lenni.
    A 10 éves Lili.

    VálaszTörlés
  51. Drága Jézusom! Az életem vége felé számot vetettem
    azzal, hogy hogyan éltem. Gyermek koromban szolgáltalak Téged, de a földi sors fals útra terelt, amit ma már nagyon sajnálok. Csak abban bízom, hogy a Te Atyád, a JÓ ISTEN azeltévedt bárányainak megbocsát, ehhez kérem a Te segítségedet is. Kérlek engedd meg, hogy az elvesztett meghívó ellenére én is ott lehessek Nálad. Szeretnék találkozni drága leány testvéremmel, akit 16 éves korában magához szólított a Te Jó Atyád. Testvérem úgy ment el, hogy azt mondta: "Ne sírjatok, mert én az én URAM JÉzusom menyasszonya leszek". Bízom benne, hogy ez áldott lélekkel már találkoztál, s Ő jól érzi magát a TE közeledben. Áldott legyen a Te szent neved. L.

    VálaszTörlés
  52. Uram !Köszönöm a meghívást boldogan megyek segíts nekem lelkemet ünnepi ruhába öltözni,hogy méltó legyen vendégségedre!

    VálaszTörlés
  53. Draga Jezusom!
    Koszonom a meghivasodat.Szivem teljes szeretetevel szeretlek es tudom ez a meghivo az amit te kuldtel a vilag legfontosabb meghivasa.Szeretteimet is szeretnem magammal vinni kerlek segits hozza, hogy ez a vagyam teljesuljon. Nagyon de nagyon szeretlek. Nagyon koszonom, hogy rad talalhattam es eletem legfontosabb reszeve valhattal. Koszonom Neked .

    VálaszTörlés
  54. Drága Jézusom! Köszönöm a meghívót, nem veszítettem még el, őrzöm és azon vagyok, hogy családtagjaimmal, szeretteimmel együtt ajándékokkal mehessünk Hozzád, bár nem egyszer méltatlannak mutatkozunk a Te szeretetedre. Kérlek, segíts bennünket kegyelmeiddel a Hozzád vezető úton maradni.

    VálaszTörlés
  55. Koszonom JEZUSom a meghivast,igyekszem elmenni,de kerlek meg segits kegyelmeiddel.

    VálaszTörlés
  56. Jézus Krisztus

    Köszönöm a meghívásodat, már számítottam rá, már vártam, kívántam, és reméltem, hogy küldesz. Nyugtázom: megkaptam! Köszönöm! Azóta nem múlik el nap, hogy ne szenteljem a készületnek. Ünnepre várok, minden nap reggel, mikor felébredek, arra döbbenek rá, hogy a Te napodban találom magam, melyen meghívásod nélkül ott sem lehetnék. Ahogy a Te napodat töltöm, úgy élem meg, hogy magam is a Te napodnak vagyok a része, a Te neved áld meg, a Te kegyelmed szentel meg, hogy én ezen a napon is téged dicsőítselek, áldjalak és magasztaljalak szolgálatom által. Szeretetedből szereteteddé legyek.
    Arra jöttem rá – egyébként, a Te szereteted vezetett rá -, hogy életem értelme, minden részfeladatomon, e földi dolgomon túl, hogy e világban Istent dicsőítsem, az Ő országáról tegyek tanúságot, hogy mikor a Te ünneped elérkezik, addigra az ég a földdel összeérjen, és ünnepedet e világban a Te világosságod ragyogja be.
    Ünneped részévé vágyom lenni, de nem haszonlesőként, hogy élvezni tudjam a magam hasznára az ünnep gazdagságát, hanem, hogy ajándékom, amit készítek Neked, kedves legyen a számodra - amit rám bíztál kincseidből, azt bőséges terméssel tudjam meghálálni. Bírom hitemet, arra gyúrok, hogy az az ünnep, nem egy időbe belefogyó, belefáradó ünnepség lesz, hanem attól kezdve az örökké tart majd, mindazok társaságában, kiket itt a földön nekem szeretni engedsz, kikkel együtt ünnepelni vágyok Veled közösségben. Ha nem haragszol e meghívódat továbbítom hozzájuk is, enged meg nekem, hogy Nevedben tehessem ezt meg, emlékeztetőül, nehogy kételkedni merjenek abban, hogy tőled való, és nem valami tréfa! Köszönöm, hogy szereteted oly elnéző velem. De, ha tudsz tenni valamit azért, akkor kérlek, segíts, hogy semmi közbe ne jöjjön, és ott lehessünk mi mind, azon a csodálatos ünnepeden!

    Istennek szolgáló szeretettel, Légy áldott, és Isten dicsőségében teljes!

    József

    VálaszTörlés
  57. Szeretnék ott lenni mindenképp semmire sem vágyom jobban ennél Drága Jézusom.Segíts abban kérlek,hogy tiszta szívvel találkozhassam veled.Köszönöm!

    VálaszTörlés
  58. Drága Jézusom!
    Köszönöm, hogy rám is gondoltál és érezhetem, hogy fogod a kezem. Szívünk legnagyobb örömével leszünk ott, most már mindhárman. Köszönöm!

    VálaszTörlés