2010. szeptember 17., péntek

Hűtlen intéző

Értékeink mozgósítanak
Meglepő lehetett, hogy Jézus, hallgatósága elé egy hűtlen intézőt, egy tolvajt állít, hogy tanuljanak tőle. Mit lehet tanulni egy tolvajtól? Az Úr nyilván nem azért dicséri, hogy még utoljára jól meglopta gazdáját. Jézus nem arra biztat bennünket, hogy lopjunk, csaljunk és hazudjunk. Ennek a világnak a fiai azonban, valamit sokkal jobban csinálnak, mint a világosság fiai. Hűségesebben szolgálják a pénzt, mint sok hívő ember az Istent.

2010. augusztus 27., péntek

Ha …, akkor …

„Ha …, akkor …” a természet rendjében
A teremtett világban törvények érvényesülnek, ezek a természeti törvények Isten gondolatai. A tudomány kutatja az igazságot, kutatja a törvényeket, kutatja Isten gondolatait. Ha felismerünk és kimondunk egy természeti törvényt, akkor mindig kimondunk két szót is. Kimondjuk azt, hogy "ha" és kimondjuk azt is, hogy "akkor". Ha vízbe merül egy test, akkor annyit veszít a súlyából amennyi az általa kiszorított víz súlya, és így tovább.

2010. augusztus 12., csütörtök

Egy kis vagányság az Úr nevében!

Lendvai Zoltán plébános meglepő ügyességgel bűvöli a gördeszkát, és tanítja a fiatalokat. Nem szokványos, ám mégis hatásos, és valószínűleg eredményes "módszer", mert erre biztos, hogy emlékezni fognak tanítványai!

2010. augusztus 1., vasárnap

Ki az esztelen ember? Legyünk gazdagok vagy ne?

Abban az időben: Amikor Jézus tanított, valaki megszólította a sokaságból: "Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget." Ő így válaszolt neki: "Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?" Majd a tömeghez fordult: "Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete." Példabeszédet is mondott nekik: "Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának ahelyett, hogy az Istenben gazdagodnék." Lk 12:13-21

2010. június 24., csütörtök

Ó jaj! Mit tettünk??

Két-három héttel ezelőtt olyan dolog történt velünk, amit még ma sem értünk. Arra gondoltam, megosztom Önnel, kedves Olvasó ezt az "élményünket", hátha Ön segít abban, hogy megértsük a történteket.

Szóval... Az árvizeket, viharokat látván a Laudetur.hu is úgy döntött, a lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni. Érkezett hozzánk egy power pointos anyag, amely fotók segítségével mutatja be, milyen rombolást okozott a természet az épületekben, és milyen kilátástalan helyzetbe kerültek az Észak-Magyarországon élő emberek. Úgy gondoltuk, közreadjuk ezt a fotósorozatot, és lelkesítünk mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten segítsen.

2010. június 23., szerda

Kerekes Károly: A kereszt

Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja,
Hogy vérzik a válla és sebes a háta.
Van aki alázattal és lehajtott fővel
viszi a keresztjét,…krisztusi erővel.

Van, aki morogva, zúgolódva viszi, minden sarkon megáll, ha lehet leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják
hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.

2010. június 3., csütörtök

Isten Országa

Ország a Birodalomban
Jézus apostolai visszatértek missziós útjukról. Jézustól kapott hatalmukkal az Isten Országát hirdették, a Római Birodalom Judea provinciájában. Judea, Heródes negyedes fejedelem fennhatósága alatt állt. Az Isten Országának hírére Heródes zavarba jött, mert egyesek Jézusról azt állították, hogy Keresztelő János, mások pedig azt, hogy Illés próféta. Heródes tisztán akar látni ebben az ügyben, Keresztelő János nem lehet, hiszen Jánost ő fejeztette le. Heródes tudni akarja, hogy kicsoda ez a Jézus, azon van, hogy találkozzon vele.

2010. május 28., péntek

Miért nem tudunk mindig ilyenek lenni?

AZ ÉV FOTÓJA SPANYOL SZÖVEG MAGYARUL:
Nem veszett el az egész emberiség. A nap, a hónap, az év, az évszázad fotója. Ez a fénykép egy indiai újságból való; a következő aláírással érkezett:"Csak a szegény tud ilyen nagylelkű lenni. Milyen kár, hogy az ember nem mindig ilyen."