2011. április 28., csütörtök

Istennél kevesebb nem lehet elég! Jn 20:19-31

Jézus egyetemes és meghatározott jelenléte
A mi Istenünk embereket szerető Isten, a mi Istenünk értünk emberekért cselekvő Isten! Jézus az Isten Fia Nagypénteken; nagy nyilvánosság előtt hal meg a kereszten. Jézus világot megváltó halála egyetemes érvényű - Jézus mindenkiért a vérét ontja -, ezzel szemben a mi feltámadt Üdvözítőnk; testi meghatározottságában csak azok számára jelenvaló, akik szeretik őt, akik szomorkodnak az ő elvesztésén, akikben az embereket szerető isteni szeretet visszhangra talál.

2011. április 15., péntek

Lábmosás Jn 13:01-15

Péter labilitása
Az evangélium írója, Szent János apostol ebben az evangéliumi szakaszban két apostolt nevesít: Az egyik Júdás apostol, ő a stabilitás, a következetesség megtestesítője. Júdáson még Jézus sem tudott változtatni: Jöhetett Jézus mehetett Jézus, bármit mondhatott tehetett Jézus; Júdás megmaradt sziklaszilárdan annak aki. A másik apostol Simon, akit Jézus nevezett el kősziklának, azaz Péternek. Ez a név, hogy Simon hajladozó nádszálat jelöl, és valóban Péterre nem a kősziklaság, inkább a hajladozó nád labilitása volt jellemző. A labilis Péter mozdítható volt, Jézus alakítani tudta, sziklaalapra tudta mozdítani. A következetlen Péterben tudott leginkább megmutatkozni Jézus következetessége.

2011. április 8., péntek

Egyet tudok

„Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.” Jn 09:41

Mi tudjuk!
Magyar „elvakult” szavunk, tömören fejezi ki azt az állapotot, amit Jézus az evangéliumban körülír, azt az állapotot, ami az embert fogva tartja, bűnössé teszi. Az elvakult ember meg van győződve arról, hogy kristálytisztán lát, miközben, a káprázat, ami elvakítja, eltakarja előle az igazi világosságot, azt a világosságot, amelyben észrevehetné Isten látogatását. Az elvakult embert Isten jelenléte zavarba ejti, Isten elől tudományához menekül és mivel maga sem biztos a tudásában, harsányan kiabálja: „Mi tudjuk!” Vö. Jn 09:24

2011. április 1., péntek

„Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet”

1Az Úr így szólt Sámuelhez: "Meddig akarsz még Saul miatt bánkódni, amikor elvetettem, hogy ne uralkodjék tovább Izrael fölött? Töltsd meg szarudat olajjal, és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert a fiai közül szemeltem ki királyt."… 6Amikor megérkeztek, s meglátta Eliábot, azt gondolta: "Nos, itt áll fölkentje az Úr előtt." 7Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: "Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet."

Dávid prófétai identifikációjának elbeszélése ez a történet. Dávid az ószövetség legkülönösebb alakja, akit a későbbi királyok messiási személyiségként emlegetnek, a  keresztény források szent Dávid királyként, a zsoltárok pedig szentként ismernek.